Louise Banks hétköznapi élete fordulóponthoz érkezik, mikor egy szép napon berobban a híradásokba a mindent elsöprő hír: eddig soha nem látott, ismeretlen eredetű jelenség tűnt fel az emberiség előtt…
A Denis Villeneuve által rendezett Érkezés már az első jelenetekkel magával ragadhatja nézőjét. A kanadai rendező tehetségét dícséri, hogy mindezt nagyon hamar sikerül erős intenzitással elérnie. Olyan érzékenyen vonultatja fel rendkívül igényes, lassú felvételeit, hogy a már a más tudományos-fantasztikus filmekből is megismerhető alaphelyzet is érdekessé és szemet gyönyörködtetővé válik. Pedig láttuk már „ezerszer”. Már ez önmagában megsüvegelendő teljesítmény abban a filmes környezetben, melyben rendre adják el a producerek ugyanazt a történetet kicsit megvariálva. Az Érkezés esetén fontos kiemelnem, hogy erről szó sincsen. Messze nem egy lerágott csont kerül lencsevégre vagy egy újabb feldolgozása egy adott filmnek. Egy tudományos-fantasztikus alaphelyzet kap olyan egyedi és művészi formát, amilyenben talán soha nem láthattuk eddig. A film ezen első részét tovább erősítik Jóhann Jóhannsson sejtető, kissé torzító dallamai, melyek a Sicario – A bérgyilkos alaphangulatához hasonló atmoszférát teremtenek.
A hatásos felvezetés után azonban megmutatkozik az alkotás egyik hibája, igaz csak egészen rövid ideig rontja az film összhatását. Ez az első felmerülő zavaró tényező pedig a néha már túlságosan is lassú tempó, amely egy villanás erejéig mintha nagyon elnyújtaná a történetet.
A szokványos tudományos-fantasztikus filmre vágyóknak más területen is csalódást okozhat ez az egyébként egészen érdekes moziélmény. A film a közepe felé a műfajok határmezsgyéjén mozog, de izgalmasan és méltóságteljesen halad a végkifejlet felé. A szokatlan megközelítés, a műfaji elmozdulások egyesek számára unalmassá tehetik a filmet, de aki kellő nyitottsággal ül be a moziba az előre meghatározott élményre való várakozás helyett, annak mindenképpen tetszeni fog az újszerű témaválasztás és más műfajok vegyítése a tudományos-fantasztikus filmek világával.
A film az éppen csak egy pillanatig érezhető, fent említett kis belassulása ellenére, még ha nem is az általánosan elvárt módon, de megtartja erényeit az érzékeny és érdekes lázárásig. Az Érkezés végül egy több lábon álló történetté alakul, amely egy ötlettel megtoldja ugyan a tudományos-fantasztikus világot, de ennél mégis sokkal összetettebb dolgot ad a nézőnek. Az Érkezés ugyanis abban különbözik a többi filmtől, mint amiben a körhinta élménye különbözik a hagyományos hinta élményétől. Aki megnézi a filmet, érteni fogja a szokatlan hasonlatot. Nem elrugaszkodunk egy magasabb érzelmi benyomás felé, hanem ugyanazon dolog szemlélete gyakorol a nézőre fantasztikus hatást, mely a körbe-körbe felbukkanó ugyanazon látvány izgalmas nézőpontjába helyez minket. Az Érkezés vezetése nem lineáris, hanem körben halad. Ebbe a helyzetbe találjuk magunkat, miután véget ér a film. Zseniális és a legmélyebb, amit eddig láttam ebben a műfajban.
Az Érkezés egy tízes skálán hetes erősségű alkotás. Bár lehet, hogy kicsit lassan, bár lehet, hogy nem úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk, de épségben megérkezünk.
